Ha eddig semmilyen zöldséget nem fogyasztottál nyersen, és most úgy döntesz, hogy az egészséged megőrzése (vagy visszaszerzése) kapcsán elkezdesz nyers ételeket enni, akkor azt mindenképpen fokozatosan tedd! Ha nincs hozzászokva a tested, az emésztő rendszered a növényi rostokhoz, akkor előfordulhatnak kellemetlen tünetek, hasfájás, puffadás.
Ez annak a jele, hogy a beleidben élő bélbaktériumok között még kevés az olyan, amelyik fő tápláléka a növényi rost. Ha szép lassan, fokozatosan elkezded táplálni ezeket a bélbaktériumokat, akkor elkezdik jól érezni magukat, és örömükben elkezdenek szaporodni. Minél többen lesznek, annál több növényi rostot lesznek képesek lebontani, és így fokozatosan egyre több nyers zöldséget fogsz tudni megenni kellemetlen tünetek nélkül.
Miért is jó nekünk, ha ezek a jótékony bélbaktériumok minél többen vannak? Egyrészt visszaszorítják azokat a bélbaktériumokat, amelyek mérgeket termelnek ( ezeket általában a gyorskajákkal, tartósított, feldolgozott ételekkel, cukrokkal tápláljuk, és ha ezeket az ételeket elhagyjuk, akkor ezek a „rossz bacik” éhen fognak halni, szépen vissza fognak szorulni. Ezzel egy időben csökken a krónikus betegségek kialakulásának a valószínűsége.)
A bélben található növényi rost-bontó baktériumok számos olyan anyagot termelnek, amik javítják a közérzetünket, táplálják a beleink sejtjeit, segítik megőrizni a bél egészségét, egészséges működését. Erről bővebben – ITT –olvashatsz.
Ha eddig egyáltalán nem ettél nyers ételeket, és nem vagy hozzászokva, kezdheted ezekkel a lépésekkel:
-
- Minden nap egyél meg egy almát, akár 10-16 darabra felvágva, egyszerre csak 1 kis darabot elfogyasztva. Minden nap lehet több szeletet egyszerre megenni, és kb egy hét alatt el lehet érni, hogy akár egy fél almát is meg tudsz enni egyszerre úgy, hogy nem okoz problémát.
-
- Készíts zöldség, gyümölcs turmixot, és először igyál meg belőle 1/2 pohárral. A turmixokról – ITT – olvashatsz bővebben! A turmix italokban csak zöldség, gyümölcs és víz legyen! Turmixold teljesen simára!
-
- Először mindenképpen olyan zöldségeket vásárolj, amiket szívesen eszel, finomak, ropogósak (egyébként mind az), és a nap folyamán minél többször, és keveset egyél belőle. Például vegyél egy fej jégsalátát, vágd fel szeletekre. Minden étkezéshez egyél meg egy szelet jégsalátát.

-
- Készíts tervet, például az első héten mérj le reggel 10 dkg zöldséget, amiben lehet egy-két szelet jégsaláta, egy negyed paprika, egy darabka uborka, stb. Ezt vágd fel kisebb darabokra, és minden étkezéshez vedd elő, ez a napi adag, oszd be, hogy estére elfogyjon.
-
- A napi adagot emelheted napról napra, vedd figyelembe, hogy mely zöldségeket eszed szívesen, melyik ízlik jobban. Hétről hétre tegyél egy plusz zöldségfélét a kínálatba, ne legyen egyhangú. Vagyis: a zöldségek sokféleségét tartsd meg, ne mindig ugyanazt a 2-3 féle zöldséget válaszd! Érdekes felfedezés lesz hétről hétre az újabb és újabb zöldségek íze, állaga!
-
- Nagyon fontos a mentális hozzáállás. Meg kell szeretni a ropogós, színpompás nyers zöldségeket, át kell érezni készítésük, fogyasztásuk közben az örömöt! Hatalmas jót teszünk ezekkel magunknak, hálás lesz a testünk ezért a törődésért! Szeretettel kell rájuk gondolni, rájuk nézni…
-
- Kezdj el különböző salátákat készíteni, fogyasztani. Itt már nem valamilyen főétel mellé rágcsáljuk a nyers zöldségeket, hanem a zöldségek önálló ételként jelennek meg, tízóraira vagy uzsonnára, esetleg egy korai vacsorának is remek választás egy jó saláta. Nem kell, hogy a saláta CSAK nyers zöldséget tartalmazzon, ha kezdetben nem laksz jól a nyersekkel, akkor rakhatsz hozzá sült zöldség kockákat, főtt babféléket, főtt gabonát, vagy készíthetsz a salátához valamilyen komolyabb, laktatóbb öntetet magokból.
-
- Legyen célkitűzés, hogy naponta megiszol egy zöldségturmixot (vagy gyümölcsturmixot, vagy mindkettőt), és eszel egy salátát. Ha ezek mellett még a szendvicsed mellé is eszel jó sok uborkát, retket, hagymát, paprikát, akkor nagyon könnyen elérheted a napi fél kg zöldséget.

Nyers étel receptek
Mákos nyers palacsinta krémes eperöntettel
Akik ismernek, tudják, hogy nálam a nyers palacsinta aszalt gyümölcslapot jelent. A nyerskonyha egyik legizgalmasabb alapanyaga, amihez bármilyen gyümölcsöt lehet használni, a legegyszerűbb az alma. …
Rácsos gyümölcsös nyers süti, a vendégváró
Egyszerű, mégis nagyon látványos ez a nyers süti, édesség, főleg nagy mennyiségben. Ha egy nagyobb társaságnak szeretnél viszonylag gyorsan és egyszerűen valami nagyon finomat alkotni, …
Pikáns napraforgó gombócok
A Pikáns-csípős napraforgó magokból készül ez a gyors nyers fasírt. Miért gyors? Mert a nyers fasírtokat aszalni kell, de ez a fasírt összegyúrás után azonnal …
Áfonyás zabkeksz
Ez az áfonyás zabkeksz egy aszalvány, amelyet aszalógépben vagy alacsony hőfokon szárítva készítünk, hogy megőrizzük értékes tápanyagtartalmát. Ha azonban nincs aszalógéped, sütőben is elkészítheted (180 …
Nyers vegán szilvás gombóc – gluténmentes, gyorsan kész!
Szilvás gombóc – egy új megközelítésben! Szinte minden hagyományos ételnek létezik egy nyers vegán változata. Elsőre talán szokatlannak tűnhet az ötlet: miért is cserélné le …
Quinoás chilis nyers keksz
Több szempontból is különleges ez a nyers keksz. Quinoa az alapja, csíráztatott quinoa. A magokat nyersen nem, de beáztatva, csíráztatva, sütve, főzve lehet fogyasztani. De …
Magyaros füstölt vegán sajtkrém – mártogatósnak
Ez a füstölt paprikával ízesített sajtkrém egy valódi különlegesség. Az ízharmóniát a piros kápia (vagy kaliforniai) paprika, a fokhagyma, a kesudió édeskés krémessége, a füstölt …
Chilis, csokis nyers vegán fánk
Chilis, csokis fánk. Erről sem mondod meg első látásra, hogy nyers! Készítünk egy finom könnyű tésztát, pihentetjük egy órát, majd megformázzuk, és ráöntünk egy chilis …
Aszalt nyers kenyér – nagyon vékony, különleges!
Aszalt nyers kenyér: ez egy vékony, hajlékony valami, inkább sós palacsintának hívnám, mint kenyérnek. Változatosan lehet elkészíteni, sárga, barna lenmagból, vagy szezámmaggal meg lehet szórni. …
Sajtos ízű brokkoli chipsz, az egészséges és finom nasi!
A kelchipsz után itt a brokkoli chipsz! Ha szereted a brokkolit, akkor mindenképpen érdemes kipróbálni, mert ezzel a bundával megaszalva biztosan kedvenced lesz! A rózsáira …