Ha eddig semmilyen zöldséget nem fogyasztottál nyersen, és most úgy döntesz, hogy az egészséged megőrzése (vagy visszaszerzése) kapcsán elkezdesz nyers ételeket enni, akkor azt mindenképpen fokozatosan tedd! Ha nincs hozzászokva a tested, az emésztő rendszered a növényi rostokhoz, akkor előfordulhatnak kellemetlen tünetek, hasfájás, puffadás.
Ez annak a jele, hogy a beleidben élő bélbaktériumok között még kevés az olyan, amelyik fő tápláléka a növényi rost. Ha szép lassan, fokozatosan elkezded táplálni ezeket a bélbaktériumokat, akkor elkezdik jól érezni magukat, és örömükben elkezdenek szaporodni. Minél többen lesznek, annál több növényi rostot lesznek képesek lebontani, és így fokozatosan egyre több nyers zöldséget fogsz tudni megenni kellemetlen tünetek nélkül.
Miért is jó nekünk, ha ezek a jótékony bélbaktériumok minél többen vannak? Egyrészt visszaszorítják azokat a bélbaktériumokat, amelyek mérgeket termelnek ( ezeket általában a gyorskajákkal, tartósított, feldolgozott ételekkel, cukrokkal tápláljuk, és ha ezeket az ételeket elhagyjuk, akkor ezek a „rossz bacik” éhen fognak halni, szépen vissza fognak szorulni. Ezzel egy időben csökken a krónikus betegségek kialakulásának a valószínűsége.)
A bélben található növényi rost-bontó baktériumok számos olyan anyagot termelnek, amik javítják a közérzetünket, táplálják a beleink sejtjeit, segítik megőrizni a bél egészségét, egészséges működését. Erről bővebben – ITT –olvashatsz.
Ha eddig egyáltalán nem ettél nyers ételeket, és nem vagy hozzászokva, kezdheted ezekkel a lépésekkel:
-
- Minden nap egyél meg egy almát, akár 10-16 darabra felvágva, egyszerre csak 1 kis darabot elfogyasztva. Minden nap lehet több szeletet egyszerre megenni, és kb egy hét alatt el lehet érni, hogy akár egy fél almát is meg tudsz enni egyszerre úgy, hogy nem okoz problémát.
-
- Készíts zöldség, gyümölcs turmixot, és először igyál meg belőle 1/2 pohárral. A turmixokról – ITT – olvashatsz bővebben! A turmix italokban csak zöldség, gyümölcs és víz legyen! Turmixold teljesen simára!
-
- Először mindenképpen olyan zöldségeket vásárolj, amiket szívesen eszel, finomak, ropogósak (egyébként mind az), és a nap folyamán minél többször, és keveset egyél belőle. Például vegyél egy fej jégsalátát, vágd fel szeletekre. Minden étkezéshez egyél meg egy szelet jégsalátát.

-
- Készíts tervet, például az első héten mérj le reggel 10 dkg zöldséget, amiben lehet egy-két szelet jégsaláta, egy negyed paprika, egy darabka uborka, stb. Ezt vágd fel kisebb darabokra, és minden étkezéshez vedd elő, ez a napi adag, oszd be, hogy estére elfogyjon.
-
- A napi adagot emelheted napról napra, vedd figyelembe, hogy mely zöldségeket eszed szívesen, melyik ízlik jobban. Hétről hétre tegyél egy plusz zöldségfélét a kínálatba, ne legyen egyhangú. Vagyis: a zöldségek sokféleségét tartsd meg, ne mindig ugyanazt a 2-3 féle zöldséget válaszd! Érdekes felfedezés lesz hétről hétre az újabb és újabb zöldségek íze, állaga!
-
- Nagyon fontos a mentális hozzáállás. Meg kell szeretni a ropogós, színpompás nyers zöldségeket, át kell érezni készítésük, fogyasztásuk közben az örömöt! Hatalmas jót teszünk ezekkel magunknak, hálás lesz a testünk ezért a törődésért! Szeretettel kell rájuk gondolni, rájuk nézni…
-
- Kezdj el különböző salátákat készíteni, fogyasztani. Itt már nem valamilyen főétel mellé rágcsáljuk a nyers zöldségeket, hanem a zöldségek önálló ételként jelennek meg, tízóraira vagy uzsonnára, esetleg egy korai vacsorának is remek választás egy jó saláta. Nem kell, hogy a saláta CSAK nyers zöldséget tartalmazzon, ha kezdetben nem laksz jól a nyersekkel, akkor rakhatsz hozzá sült zöldség kockákat, főtt babféléket, főtt gabonát, vagy készíthetsz a salátához valamilyen komolyabb, laktatóbb öntetet magokból.
-
- Legyen célkitűzés, hogy naponta megiszol egy zöldségturmixot (vagy gyümölcsturmixot, vagy mindkettőt), és eszel egy salátát. Ha ezek mellett még a szendvicsed mellé is eszel jó sok uborkát, retket, hagymát, paprikát, akkor nagyon könnyen elérheted a napi fél kg zöldséget.

Nyers étel receptek
Csokis málnakocka, a legegyszerűbb gyümölcsös-csokis falat!
Ennek a csokis málnakocka receptnek az az egyszerűsége, hogy kevés alapanyagból áll, és mégis sikeres nyers édesség. Ha fagyasztott gyümölcsöt használunk, akkor egész évben készíthető. …
Béta karotin bomba! Sütőtök és sárgarépa lé, a nyerő páros!
A sütőtök nem csak sütve jó! Finom az elkészített lé belőle, sárgarépával együtt igazi béta-karotin bomba. Kicsit édes, ezért tegyünk hozzá savanykás almát, hogy még …
Zöldfűszeres paradicsomlé, a léböjt egyik legfinomabb itala!
A léböjt nem jelent önsanyargatást. Igaz, hogy csak leveket iszunk, de azokat mindenki úgy válogatja össze, hogy számára finom legyen, és igazi örömöt leljen benne. …
Matcha teás mandula golyók! Engedj a csábításnak!
Diófélékből és aszalt gyümölcsökből nagyon sokféle nyers desszertet lehet készíteni. Egy aszalt gyümölcsös diógolyó receptet, és egy kókuszos hófehér mandula golyó receptet már mutattunk, és …
Nyers ropi! Az egészséges nassolnivaló gluténmentesen!
Ez a nyers ropi magokból, zöldségekből készül hőkezelés nélkül, így minden enzim és értékes tápanyag benne marad, így valóban táplálja a testünket. A nyers ropi …
Túrómuffin (nyers vegán): gyümölcsökkel, csokiöntettel
Egy újabb nyers vegán édesség, sütés nélkül! Ez a túrómuffin hófehér, édes-savanykás… Miből készül ez a nyers vegán túrómuffin, amiben nincs is túró? Mandulából! Ha …
Szedres nyers torta, könnyű, habos ízélmény!
Azért szeretem ezt a tortát, mert nem akar tökéletes lenni. Ez a szedres nyers torta nem szimmetrikus, nem szabályos, itt-ott kicsit nyomi, de nagyon finom. …
Áfonyás-sárgarépás nyers muffin!
Ez a muffin nem túl édes, ízes, áfonyás, finom főétel akár egy mandulatej mellé, akár almával, körtével fogyasztva. Kellemes meglepetés volt számomra, hogy a sárgarépa …
Kesukőrözött erjesztett kesusajtkrémből, valódi ízekkel!
Ha elkészítettük az erjesztett kesu alap-krémet, akkor többféleképpen lehet ízesíteni. Csak úgy magában, sóval is már nagyon finom, különleges íze van. A füstölt paprikás kesusajt …
Erjesztett kesusajtkrém, egy csoda ízvilág, csoda krémesség!
Kesusajtkrém: kicsit hosszadalmasabb elkészítés jellemzi ezt a krémsajtot, de állíthatom, hogy megéri. Az eddig leírt „kamusajtok”-nál a sajt ízt a sörélesztő pehely adta, a savanykás …