Ha eddig semmilyen zöldséget nem fogyasztottál nyersen, és most úgy döntesz, hogy az egészséged megőrzése (vagy visszaszerzése) kapcsán elkezdesz nyers ételeket enni, akkor azt mindenképpen fokozatosan tedd! Ha nincs hozzászokva a tested, az emésztő rendszered a növényi rostokhoz, akkor előfordulhatnak kellemetlen tünetek, hasfájás, puffadás.
Ez annak a jele, hogy a beleidben élő bélbaktériumok között még kevés az olyan, amelyik fő tápláléka a növényi rost. Ha szép lassan, fokozatosan elkezded táplálni ezeket a bélbaktériumokat, akkor elkezdik jól érezni magukat, és örömükben elkezdenek szaporodni. Minél többen lesznek, annál több növényi rostot lesznek képesek lebontani, és így fokozatosan egyre több nyers zöldséget fogsz tudni megenni kellemetlen tünetek nélkül.
Miért is jó nekünk, ha ezek a jótékony bélbaktériumok minél többen vannak? Egyrészt visszaszorítják azokat a bélbaktériumokat, amelyek mérgeket termelnek ( ezeket általában a gyorskajákkal, tartósított, feldolgozott ételekkel, cukrokkal tápláljuk, és ha ezeket az ételeket elhagyjuk, akkor ezek a „rossz bacik” éhen fognak halni, szépen vissza fognak szorulni. Ezzel egy időben csökken a krónikus betegségek kialakulásának a valószínűsége.)
A bélben található növényi rost-bontó baktériumok számos olyan anyagot termelnek, amik javítják a közérzetünket, táplálják a beleink sejtjeit, segítik megőrizni a bél egészségét, egészséges működését. Erről bővebben – ITT –olvashatsz.
Ha eddig egyáltalán nem ettél nyers ételeket, és nem vagy hozzászokva, kezdheted ezekkel a lépésekkel:
-
- Minden nap egyél meg egy almát, akár 10-16 darabra felvágva, egyszerre csak 1 kis darabot elfogyasztva. Minden nap lehet több szeletet egyszerre megenni, és kb egy hét alatt el lehet érni, hogy akár egy fél almát is meg tudsz enni egyszerre úgy, hogy nem okoz problémát.
-
- Készíts zöldség, gyümölcs turmixot, és először igyál meg belőle 1/2 pohárral. A turmixokról – ITT – olvashatsz bővebben! A turmix italokban csak zöldség, gyümölcs és víz legyen! Turmixold teljesen simára!
-
- Először mindenképpen olyan zöldségeket vásárolj, amiket szívesen eszel, finomak, ropogósak (egyébként mind az), és a nap folyamán minél többször, és keveset egyél belőle. Például vegyél egy fej jégsalátát, vágd fel szeletekre. Minden étkezéshez egyél meg egy szelet jégsalátát.

-
- Készíts tervet, például az első héten mérj le reggel 10 dkg zöldséget, amiben lehet egy-két szelet jégsaláta, egy negyed paprika, egy darabka uborka, stb. Ezt vágd fel kisebb darabokra, és minden étkezéshez vedd elő, ez a napi adag, oszd be, hogy estére elfogyjon.
-
- A napi adagot emelheted napról napra, vedd figyelembe, hogy mely zöldségeket eszed szívesen, melyik ízlik jobban. Hétről hétre tegyél egy plusz zöldségfélét a kínálatba, ne legyen egyhangú. Vagyis: a zöldségek sokféleségét tartsd meg, ne mindig ugyanazt a 2-3 féle zöldséget válaszd! Érdekes felfedezés lesz hétről hétre az újabb és újabb zöldségek íze, állaga!
-
- Nagyon fontos a mentális hozzáállás. Meg kell szeretni a ropogós, színpompás nyers zöldségeket, át kell érezni készítésük, fogyasztásuk közben az örömöt! Hatalmas jót teszünk ezekkel magunknak, hálás lesz a testünk ezért a törődésért! Szeretettel kell rájuk gondolni, rájuk nézni…
-
- Kezdj el különböző salátákat készíteni, fogyasztani. Itt már nem valamilyen főétel mellé rágcsáljuk a nyers zöldségeket, hanem a zöldségek önálló ételként jelennek meg, tízóraira vagy uzsonnára, esetleg egy korai vacsorának is remek választás egy jó saláta. Nem kell, hogy a saláta CSAK nyers zöldséget tartalmazzon, ha kezdetben nem laksz jól a nyersekkel, akkor rakhatsz hozzá sült zöldség kockákat, főtt babféléket, főtt gabonát, vagy készíthetsz a salátához valamilyen komolyabb, laktatóbb öntetet magokból.
-
- Legyen célkitűzés, hogy naponta megiszol egy zöldségturmixot (vagy gyümölcsturmixot, vagy mindkettőt), és eszel egy salátát. Ha ezek mellett még a szendvicsed mellé is eszel jó sok uborkát, retket, hagymát, paprikát, akkor nagyon könnyen elérheted a napi fél kg zöldséget.

Nyers étel receptek
Gyümölcsrizs, amiben sem rizs, sem tej, mégis elvarázsol!
A vanília a szupertitkos összetevője ennek az édességnek. Ne hagyd ki belőle! A nyers gyümölcsrizs bármilyen gyümölccsel készíthető, idénytől függően. Többféle valódi vaníliát lehet beszerezni. …
Hófehér kókuszos mandula golyók, a mennyei desszert!
Hófehér kókuszos mandula golyók: aki szereti a kókuszt és a mandulát, az nagyon fog örülni ennek a receptnek mert így együtt a kettő nagyon remek. …
Banános roppanós csokitorta sok sok gyümölccsel!
Nagy kedvenc ez a könnyű csokitorta. Egyszerű, mert csak egyetlen massza alkotja, ugyanakkor gyönyörűen lehet díszíteni, csurgathatunk rá frissen készített házi csokoládét, és színes friss …
Chia puding banánnal és sok sok gyümölccsel!
Chia puding … újdonság, az utóbbi pár év alatt lett hihetetlen népszerű. Nem véletlen, hiszen könnyű elkészíteni, finom, és rendkívül egészséges. Kell ennél több? Mi …
Sós palacsinta cukkiniből! Nem sütjük, csak aszaljuk!
Az aszalt sós palacsinta azért fantasztikus, mert remekül meg lehet tölteni nyers finomságokkal. Ropogós zöldségek, magtejföl, csírák… feltekerjük és készen is vagyunk. A sós palacsintát …
Poharas krém: áfonya lekvárral, mogyoróval, gyors édesség
Ez a poharas krém bármilyen élő lekvárral elkészíthető akár sárgabarack, akár szilvalekvár alkalmas lehet. A csokis mogyoró réteg nem krém, hanem morzsás-darabos, ez feldobja ezt …
Lenmag kenyér nyersen: almával és paradióval! Gluténmentes!
Ez a lenmag kenyér volt a legelső, amit aszaltam, 2011-ben készültek a fotók. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a recept időtálló, a mai napig …
Fahéjas banán tekercsek – a gyerekek kedvence
Gyerekzsúrokra nehéz olyan ételt készíteni, ami egészséges, és elnyeri a gyerekek tetszését. Ez a banán tekercs nem túl édes, mégis finom, nem tömény cukor, hanem …
Színpompás uborka falatok mandulasajttal töltve!
Színes, apró uborka falatok, talán két falat az egész, szinte hívogatja az embert, hogy kóstolja meg! Praktikus egy kerti partira nyers falatokat készíteni, egy nagyobb …
Kókuszos banán zöld szósszal – nyers édesség kezdőknek
Kókuszos banán: ez az egyik legegyszerűbb és leggyorsabban elkészíthető nyers édesség… kezdőknek ajánlom szeretettel. Nem kell hozzá más, csak banán, kókuszreszelék, a szószhoz pedig avokádó, …