Ha eddig semmilyen zöldséget nem fogyasztottál nyersen, és most úgy döntesz, hogy az egészséged megőrzése (vagy visszaszerzése) kapcsán elkezdesz nyers ételeket enni, akkor azt mindenképpen fokozatosan tedd! Ha nincs hozzászokva a tested, az emésztő rendszered a növényi rostokhoz, akkor előfordulhatnak kellemetlen tünetek, hasfájás, puffadás.
Ez annak a jele, hogy a beleidben élő bélbaktériumok között még kevés az olyan, amelyik fő tápláléka a növényi rost. Ha szép lassan, fokozatosan elkezded táplálni ezeket a bélbaktériumokat, akkor elkezdik jól érezni magukat, és örömükben elkezdenek szaporodni. Minél többen lesznek, annál több növényi rostot lesznek képesek lebontani, és így fokozatosan egyre több nyers zöldséget fogsz tudni megenni kellemetlen tünetek nélkül.
Miért is jó nekünk, ha ezek a jótékony bélbaktériumok minél többen vannak? Egyrészt visszaszorítják azokat a bélbaktériumokat, amelyek mérgeket termelnek ( ezeket általában a gyorskajákkal, tartósított, feldolgozott ételekkel, cukrokkal tápláljuk, és ha ezeket az ételeket elhagyjuk, akkor ezek a „rossz bacik” éhen fognak halni, szépen vissza fognak szorulni. Ezzel egy időben csökken a krónikus betegségek kialakulásának a valószínűsége.)
A bélben található növényi rost-bontó baktériumok számos olyan anyagot termelnek, amik javítják a közérzetünket, táplálják a beleink sejtjeit, segítik megőrizni a bél egészségét, egészséges működését. Erről bővebben – ITT –olvashatsz.
Ha eddig egyáltalán nem ettél nyers ételeket, és nem vagy hozzászokva, kezdheted ezekkel a lépésekkel:
-
- Minden nap egyél meg egy almát, akár 10-16 darabra felvágva, egyszerre csak 1 kis darabot elfogyasztva. Minden nap lehet több szeletet egyszerre megenni, és kb egy hét alatt el lehet érni, hogy akár egy fél almát is meg tudsz enni egyszerre úgy, hogy nem okoz problémát.
-
- Készíts zöldség, gyümölcs turmixot, és először igyál meg belőle 1/2 pohárral. A turmixokról – ITT – olvashatsz bővebben! A turmix italokban csak zöldség, gyümölcs és víz legyen! Turmixold teljesen simára!
-
- Először mindenképpen olyan zöldségeket vásárolj, amiket szívesen eszel, finomak, ropogósak (egyébként mind az), és a nap folyamán minél többször, és keveset egyél belőle. Például vegyél egy fej jégsalátát, vágd fel szeletekre. Minden étkezéshez egyél meg egy szelet jégsalátát.

-
- Készíts tervet, például az első héten mérj le reggel 10 dkg zöldséget, amiben lehet egy-két szelet jégsaláta, egy negyed paprika, egy darabka uborka, stb. Ezt vágd fel kisebb darabokra, és minden étkezéshez vedd elő, ez a napi adag, oszd be, hogy estére elfogyjon.
-
- A napi adagot emelheted napról napra, vedd figyelembe, hogy mely zöldségeket eszed szívesen, melyik ízlik jobban. Hétről hétre tegyél egy plusz zöldségfélét a kínálatba, ne legyen egyhangú. Vagyis: a zöldségek sokféleségét tartsd meg, ne mindig ugyanazt a 2-3 féle zöldséget válaszd! Érdekes felfedezés lesz hétről hétre az újabb és újabb zöldségek íze, állaga!
-
- Nagyon fontos a mentális hozzáállás. Meg kell szeretni a ropogós, színpompás nyers zöldségeket, át kell érezni készítésük, fogyasztásuk közben az örömöt! Hatalmas jót teszünk ezekkel magunknak, hálás lesz a testünk ezért a törődésért! Szeretettel kell rájuk gondolni, rájuk nézni…
-
- Kezdj el különböző salátákat készíteni, fogyasztani. Itt már nem valamilyen főétel mellé rágcsáljuk a nyers zöldségeket, hanem a zöldségek önálló ételként jelennek meg, tízóraira vagy uzsonnára, esetleg egy korai vacsorának is remek választás egy jó saláta. Nem kell, hogy a saláta CSAK nyers zöldséget tartalmazzon, ha kezdetben nem laksz jól a nyersekkel, akkor rakhatsz hozzá sült zöldség kockákat, főtt babféléket, főtt gabonát, vagy készíthetsz a salátához valamilyen komolyabb, laktatóbb öntetet magokból.
-
- Legyen célkitűzés, hogy naponta megiszol egy zöldségturmixot (vagy gyümölcsturmixot, vagy mindkettőt), és eszel egy salátát. Ha ezek mellett még a szendvicsed mellé is eszel jó sok uborkát, retket, hagymát, paprikát, akkor nagyon könnyen elérheted a napi fél kg zöldséget.

Nyers étel receptek
Hajdina kása gyümölcsökkel, tápláló csírareggeli!
A hajdina igazi téli nyers eledel, melegítő hatású, laktató és finom. Sokan csak a főtt változatot ismerik, és sósan, köretnek fogyasztják. A hajdina viszont frissen …
Hajdina palacsinta nyersen, csíráztatott hajdinából!
Ez a sós hajdina palacsinta valóban nem egy szokványos recept, több okból is. Először is, a hajdina nem egy sűrűn használt alapanyag, pedig magas beltartalmi …
Áfonyás nyers növényi sajttorta, amilyen szép, annyira finom!
Könnyű, friss, ízletes, a krém a szádban olvad szét, ugyanakkor tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és nem utolsó sorban pillanatok alatt készen van. Ez a …
Szuper édes nyers csokikrém mindössze 2 összetevőből!
Ez a szuper egészséges és nyers csokikrém mindössze két alapanyagból készül: datolya és cukrozatlan kakaópor! Miért ennyire népszerű ez a nyers csokikrém a növényi étrendben? …
Karfiol pástétom nyersen
Szakemberek azt javasolják, hogy együnk meg naponta legalább fél kg nyers zöldséget. Ez egy jó irány, de gyorsan rá lehet unni a salátára. Ha változatosan …
Színpompás nyers zöldségtorta, meglepően finom!
Igen, nem csak édes tortát lehet készíteni, hanem sósat is, csupa zöldségből, mint például ez a zöldségtorta. Ugyanolyan szép színes, csak nem gyümölcsös-édes, hanem céklás, …
Mandulasajt készítése házilag, egyszerűbb, mint gondolnád!
Többféle változatban lehet mandulasajtot készíteni mandulából. Az egyik ilyen ‘sajt’, csak a nevében, ízében sajt, tulajdonképpen egy növényi massza, de nem történik semmilyen sajtkészítési eljárás, …
Csokis diótej – a zserbó ital
A diótejet is ugyanolyan elven készítjük, mint a többi magtejet. Áztatás, turmixolás, szűrés… (Növényi tejek készítése házilag), a csokis diótej pedig egy következő lépés… A …
Vaníliás kesutej – MESETEJ
Miért mesetej? Mert ez a vaníliás kesutej annyira finom, hogy amikor egy ismerősöm megkóstolta, tágra kerekedett a szeme, és csak ennyit mondott… ez mesésen finom, …
Mandulatej készítése házilag
Bármilyen olajos magból, dióféléből készíthetünk otthon házilag növényi tejet, ezek közül most a mandulatej elkészítését mutatjuk meg. Könnyű dolgunk van, ha rendelkezünk növényi tej készítő …