Kakaós aprósüti – nyers vegán nasi

774

16 évvel ezelőtt ezzel a nyers vegán sütivel készültem a húsvétra. Ma már nem a régi receptet használom, kicsit újragondolva, átdolgozva nézzétek meg a mostani változatot!

Mit ér a húsvét sütemény nélkül? Olyan apró süteményt akartam készíteni, amit vendégségbe is el lehet vinni, és akár utazás közben is lehet rágcsálni.
Azt hiszen jól sikerült, szép is finom is…

nyers vegán aprósüti

Kakaós aprósüti

Magokból, datolyából készült masszából sütiket formázunk

Készülékek

  • 1 konyhai aprítógép
  • 1 aszalógép

Összetevők
  

  • 10 dkg aktivált vagy blansírozott mandula (kesudióval helyettesíthető)
  • 10 dkg zabpehely
  • 20 dkg datolyalekvár
  • 2-3 evőkanál kakaópor
  • csipet
  • ízlés szerint ízesítők: (fahéj, vanília, kávépor)

Elkészítés
 

  • A mandulát aprítógépben szemcsésre aprítjuk. Ne daráljunk belőle lisztet, inkább maradjanak benne kisebb darabok, ahogy a fotókon is látszik.
  • A zabpelyhet finomra őröljük
  • Összekeverjük a magokat a datolyalekvárral, kakaóporral. Használhatunk plusz ízesítőket is, fahéj, instant kávé, vanília, ízlés szerint.
  • Egy könnyen gyúrható masszát kapunk, ha túl kemény, akkor még datolyalekvárt, ha túl lágy, akkor még zabpehely menjen bele.
  • Kiterítjük egy tapadásmentes szilikon lapra, és kb 1 órán keresztül aszaljuk kb 50 fokon. Megfordítjuk, és még egy fél órát aszaljuk. Akkor jó, ha a felszíne már száraz, de még hajlékony.
  • Ekkor lehet formázni, kis sütemény szaggató formákkal szivecskéket, csillagot, vagy bármilyen formát szúrhatunk ki belőle. A kimaradt tésztát ismét kinyújtjuk, és abból is lehet további formákat készíteni.
  • A kiformázott sütiket aszaljuk még 4-5 órán keresztül
Close
NövényiKonyha by Lénárt Gitta © Copyright 2024. Minden jog fenntartva.
Close